Feketepako.hu
Üdvözöljük Fekete Pákó hivatalos weboldalán!
Biográfia
Lapite Oludayo (Ibadan, Nigéria, 1976. április 17.), ismertebb nevén Fekete Pákó énekes, kongadobos. Elsősorban mulatós dalairól és botrányairól híres. Nős, két gyermek édesapja. Élete1994-ben ösztöndíjjal érkezett Magyarországra és az ELTE jogi karán nemzetközi jogot hallgatott. 6 éves kora óta (1975) zenél, Nigériában számos profi zenekarban játszott, mint kongás és énekes. Magyarországon az Afro Bongo tradicionális afrikai zenét játszó zenekarban szerepelt először, később kongashow-val szerepelt az ország több klubjában. Első lemezén magyar mulatós dalokat énekelt, amire szerinte nagyon jól lehet kongázni. Harmadéves volt az ELTE jogi szakán, amikor rájött, hogy őt csak a zene érdekli. Saját bevallása szerint mindig is zenész volt, már kisgyerekkorában is, Nigériában, ahol volt egy zenekara. A családja nem gazdag, így ösztöndíjasként került hazánkba, mint a nővére is. GyermekeiBár a sajtóban többször napvilágot látott a hír, hogy 10-nél is több gyermeke van, utóbb kiderült, hogy igazából két gyermek édesapja.Első gyermekét, az 1998-ban született Rajmundot volt felesége eltiltotta tőle.Második gyermeke 2008. március 11-én este született meg, Lapite Plank Bence néven. Lapite Plank Bence 2008. végén az RTL Klub, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor nézettségét is Pákóval kívánta emelni. Így az énekes, két hetet töltött Argentínában, estéről-estére szórakoztatva a csatorna nézőit. Pákó sokak kedvencévé vált a nigériai törzsi nótákkal, amikkel "dzsungellakó" társait szórakoztatta, ennek termése az akalamagó dal, melyet hazatérve Delhusa Gjon-nal közösen készítettek. A dal elektronikus zenei változatát Hamvai PG jegyezte.
|
|